Úszóból lövő
Az egykori kiváló búvárúszó, aki kilenc éve, egy oxigénpalack felrobbanása miatt veszítette el mindkét lábát, esélyesként vág neki a Pekingben éppen holnap kezdődő nyári játékoknak – igaz, nem eredeti versenyszámában, hanem a sportlövészek között.
A búvárúszóként négyszeres világbajnoki címig jutó Gurisatti Gyula a baleset, valamint a műtét és az ezt követő lábadozás után sem adta fel a sportot, és sportlövőként folytatta pályafutását. A sportággal nem volt idegen a kapcsolata, ugyanis édesapja lövészedző volt, s korábban már maga is űzte a sportot, de még gyerekkorában váltott az úszásra – majd amellett, hogy remek versenyzők egész sorának felkészítését segítette edzőként az uszodában, visszatért a lőállásba is.
Olyannyira, hogy aktív sportolóként balesete óta már a lövészet számít elsőszámú sportágának – és e téren is jelentős eredményeket ért el a kitűnő dunaújvárosi sportember: 2005-ben magyar bajnoki címet szerzett, majd a lengyelországi Eb-n kivívott 11. hellyel a nemzetközi élmezőnybe is beverekedte magát.
A valódi áttörés két éve következett: "Gyuszkó" két Világkupa-versenyen is eredményes volt – olyannyira, hogy e sikerekkel kvalifikálta magát az idei, Pekingben zajló paralimpiai játékokra, ráadásul esélyesként szerepelhet a Magyar Paralimpiai Bizottság csapatában.
Éremesélyek
A dunaújvárosi versenyző négy versenyszámban lesz érdekelt a versenyeken, s a légpisztolyosok 10 méteres versenyszámában már az első nap drukkolhatunk érte. Emellett sportpisztolyban, valamint szabadpisztoly versenyszámban is elindul a paralimpián – mégpedig nem titkolt éremesélyekkel.
Márpedig jogos az önmagával szemben támasztott elvárás: az edzésen nyújtott legjobbja fényévekkel (a lövészetben roppant soknak számító tizenhárom körrel) jobb, mint amivel Athénban megnyerték az olimpiát – ergo nem kétséges: bár az olimpiai részlvétellel is teljesült az álom, Gyuszkó éremért utazott a kínai fővárosba.
Szorítunk, szorítsunk neki!

