Gurisatti Gyula személyében dunaújvárosi indulója is lesz az idei paralimpiai játékok magyar csapatának.

Úszóból lövő

Az egykori kiváló búvárúszó, aki kilenc éve, egy oxigénpalack felrobbanása miatt veszítette el mindkét lábát, esélyesként vág neki a Pekingben éppen holnap kezdődő nyári játékoknak – igaz, nem eredeti versenyszámában, hanem a sportlövészek között.

A búvárúszóként négyszeres világbajnoki címig jutó Gurisatti Gyula a baleset, valamint a műtét és az ezt követő lábadozás után sem adta fel a sportot, és sportlövőként folytatta pályafutását. A sportággal nem volt idegen a kapcsolata, ugyanis édesapja lövészedző volt, s korábban már maga is űzte a sportot, de még gyerekkorában váltott az úszásra – majd amellett, hogy remek versenyzők egész sorának felkészítését segítette edzőként az uszodában, visszatért a lőállásba is.

Olyannyira, hogy aktív sportolóként balesete óta már a lövészet számít elsőszámú sportágának – és e téren is jelentős eredményeket ért el a kitűnő dunaújvárosi sportember: 2005-ben magyar bajnoki címet szerzett, majd a lengyelországi Eb-n kivívott 11. hellyel a nemzetközi élmezőnybe is beverekedte magát.

A valódi áttörés két éve következett: "Gyuszkó" két Világkupa-versenyen is eredményes volt – olyannyira, hogy e sikerekkel kvalifikálta magát az idei, Pekingben zajló paralimpiai játékokra, ráadásul esélyesként szerepelhet a Magyar Paralimpiai Bizottság csapatában.

Éremesélyek

A dunaújvárosi versenyző négy versenyszámban lesz érdekelt a versenyeken, s a légpisztolyosok 10 méteres versenyszámában már az első nap drukkolhatunk érte. Emellett sportpisztolyban, valamint szabadpisztoly versenyszámban is elindul a paralimpián – mégpedig nem titkolt éremesélyekkel.

Márpedig jogos az önmagával szemben támasztott elvárás: az edzésen nyújtott legjobbja fényévekkel (a lövészetben roppant soknak számító tizenhárom körrel) jobb, mint amivel Athénban megnyerték az olimpiát – ergo nem kétséges: bár az olimpiai részlvétellel is teljesült az álom, Gyuszkó éremért utazott a kínai fővárosba.

Szorítunk, szorítsunk neki!

Egy ezüstéremmel, valamint több értékes helyezéssel gazdagodtak a dunaújvárosi versenyzők a közelmúltban véget ért Pekingi Nyári Olimpiai Játékokon. A mérleg lehetett volna persze sokkal fényesebb is, s bizony nem a dunaújvárosi játékosokon múlott, hogy végül kézilabdában, valamint vízilabdában is "csak" a negyedik hellyel kellett beérnie versenyzőinknek.

Aki mindent kiadott magából

Egyéni sportolóinkkal, közülük is Takács Krisztiánnal kezdjük a sort, aki négy éve még tanulni utazott az olimpiára, ám idén már magyar bajnokként és országos csúcstartónként vágott neki az úszósport sprintszámának. Előzetesen középdöntős helyezést vártunk a Dunaferr SE versenyzőjétől, s bár végül a kitűzött célt elérte, nem sok hiányzott az országos bravúrhoz.
Már az előfutam alapján kitűnt, hogy kiváló formában úszik Krisztián, aki a középdöntőben robbantott igazán: hatalmas új országos csúcsot repesztett (a régit is ő tartotta). Ezzel a rendkívül előkelő kilencedik helyezést sikerült megszereznie, azaz csak egyetlen "fával" maradt le a döntőtől – igaz, a finálés pozíció talán élete egyik legnagyobb lehetősége lett volna.
Persze bánkódnunk így sem kell, Krisztián még mindig nagyon fiatal, s további fejlődéssel Londonban már beverekedheti magát a sportág legjobbjai közé.

Hajszálra az aranytól

Bár jó két hónapja még Benedek Dalmától vártunk érmet az olimpián, egy másik Dunaferr-versenyző szállított ezüstöt a városnak. A kajak-kenu szakág belharcában jól helyezkedő Szabó Gabrielláról van szó, aki Fábiánné Rozsnyói Katalint otthagyva kapott helyet párostársával a kajak négyesben, ahol azért az összeszokás útvesztőin sikeresen átevickélve magukat, végül nekivághattak az olimpiának.
Itt viszont nem kis feladat várt Szabóékra, ugyanis az 1992 óta (!) verhetetlen német csapatot kellett volna legyőzniük. Ez azonban nem sikerült, hiába ült Szabó és Kozák mellett Janics és Kovács is a hajóban, a címvédő egység már a döntő elején elhúzott, s bár megpróbált nagyot hajrázni a magyar hajó, végül nem sikerült befogni a németeket – ezúttal sem jött össze a trónfosztás; de ne legyünk telhetetlenek: az ezüst így is nagyon szép eredménynek számít!

Csapatban negyedikek

Éremben, lehetőleg természetesen minél fényesebb medálban gondolkoztak női vízilabdázóink és kézilabdázóink is, akik között hat dunaújvárosi játékosnak is szoríthattunk az olimpia alatt. Róluk vegyes képünk van, ugyanis meglehetősen kevés szerepet kaptak mind Godova Gábortól, mind Hajdu Jánostól – pedig amikor beálltak, lehetett rájuk számítani.
A vízilabdázóknál Brávik Fruzsina és Sós Ildikó csak perceket kapott a szakvezetéstől, míg Primász Ágnes azért ennél jóval többet, s nem rajta múlt, hogy végül az elődöntőben, valamint a meglehetősen furcsa játékvezetői felfogásban "elvezetett" bronzmeccsen is alulmaradt a csapat.
Kézilabdázóink közül is három játékosnak szurkolhattunk külön, s bár jelen állás szerint csak Ferling Bernadett marad Dunaújvárosban, azért Pigniczki Krisztina és Borbás Rita jó teljesítményéért is szoríthattunk az olimpia alatt. Pontosabban szoríthattunk volna, hiszen Piga az első négy meccsen egyetlen perc játéklehetőséget sem kapott, míg Rita gyakorlatilag csak a bronzmeccsen mutathatta meg valós tudását. Azt talán mondani sem kell, hogy mindketten kiváló játékkal örvendeztették meg a csapatért drukkolókat – és nem mellékesen azt is fényesen bizonyították, hogy jóval több lehetőséget érdemeltek volna a korábbiakban.
Ferling Bernadett valamivel több játéklehetőséghez jutott, s ő ezúttal is igazolta klasszisát. Az olimpia előtt másodhegedűsként számolt vele a szövetségi kapitány, ám több játékos gyengébb teljesítménye miatt kénytelen volt "előrébb tolni" – s Detti élt is a lehetőséggel: amikor pályára lépett, a csapat egyik legjobbja volt, egyáltalán nem rajta múlott, hogy az oroszok elleni elődöntőben, majd a Dél-Korea elleni bronzmeccsen is elbukott a válogatott.

Nem sikerült

Mivel a magyar csapatba nem volt esélye bekerülni, végül kameruni színekben indult városunk nehézatlétája, a kalapácsvető Tóth Georgina, akinek már az hatalmas eredmény volt, hogy kijutott a nyári játékokra.
Bár a verseny nem úgy sikerült számára, ahogyan azt elképzelte – három rontott kísérletet tudhatott magáénak –,  Georgina nem szomorkodik, s mint azt a DO-nak küldött e-mail üzenetében elárulta, bár természetesen szeretett volna jobban dobni, sajnos nem minden sikerült úgy kint sem, ahogy azt eltervezte.
A Rudas egykori diákja jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik, de bírjuk ígéretét, hogy miután hazatér, részletesen beszámol nekünk olimpiai élményeiről.

Bár egészen az olimpiai véghajrájáig kicsit várakozáson alul szerepeltek sportolóink, nagy bizalommal tekintettünk az utolsó két játéknap elé, ugyanis férfi vízilabdázóink mellett a női kéziseknek, valamint a kajak-kenu szakág versenyzőinek is szoríthattunk, s nem titkoltan azért, hogy újabb érmeket, újabb aranyakat szerezzenek a magyar küldöttség számára.

Párosban nincs ellenfél

A kajak-kenusok közül elsősorban Kovács Katalintól vártunk sokat, akitől azok után, hogy kiharcolta magának azt, hogy három számban is indulhasson a játékokon, bizony aranyakat várt a magyar közvélemény. Kovács azonban csak félig teljesítette a "tervet", mert egyesben messze elmaradt legjobbjától, s mindössze a negyedik helyen fejezte be a viadalt, ami után azért is izgulhattunk, hogy legyen ideje összeszednie magát, ugyanis a párosok versenyében Janics Natasával együtt ők voltak a legnagyobb esélyesek.
Itt azonban már nem volt apelláta, fáradtság ide, csalódottság oda, a címvédő egység az első méterektől az utolsóig vezetve utasította maga mögé ellenfeleit ötszáz méteren, s mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, úgy nyerték fél hajó előnnyel újabb olimpiai aranyunkat.

Áldozati bárányok

Az oroszoktól elszenvedett vereség után dacosan, de bizakodva várta a Dél-Korea elleni bronzcsatát a magyar női kézilabda válogatott, mely egyáltalán nem törődött azzal, hogy pár napja alaposan helybenhagyta őket az ázsiai gárda, s mindenképpen meg szerették volna kaparintani legalább a harmadik pozíciót.
Hajdu János szövetségi kapitány és csapata remekül felkészült a találkozóra, ellenfelének taktikai húzásaira rendre volt válasza, erővel is bírta a meccset, s "csak" egyetlen apró tényezővel nem számolt, ám ez éppen elég volt ahhoz, hogy végül ne nyerje meg a mérkőzést. Természetesen az orosz játékvezetőkről van szó, akik a mieink rendszeres kiállításaival, finoman szólva is érdekes ítéleteikkel borzolták a kedélyeket.
Ezek fölött azonban még szemet tudtunk hunyni, mert egészen a véghajráig így is teljesen egál volt a meccs, ám ezt már az oroszok sem hagyhatták, s az utolsó percekben valósággal megnyerték a meccset ellenfelünknek. Miközben a mieinket egymás után büntették kiállításokkal, addig a túloldalon szinte semmit nem fújtak be a javunkra, így sorozatban hat gólt is szerezhetett ellenfelünk, mely végül 33-28 arányban megnyerte a mérkőzést, s ezzel együtt a bronzérmet is. A lányok becsületére legyen mondva, becsülettel tűrték a játékvezetői pofonokat, kár, hogy ezt ezúttal is velünk tehették meg a sporik, miközben a sportág hazai vezetése egy fikarcnyit sem lobbizik azért, hogy ilyen ne történhessen meg velünk egy olimpiai bronzmeccsen…

Mi vagyunk a legnagyobbak, hejj!!!

Azok után, hogy a friss Eb-győztes Montenegró ellen bejutott a fináléba a férfi vízilabda válogatott, már csak egy lépésre volt Kemény Dénes csapata attól, hogy sporttörténelmi sikert állítson fel. Az Egyesült Államok esetleges legyőzése után ugyanis elértük volna azt, amit a hőskorban a britek: sorozatban harmadszor nyertük volna meg az olimpiát.
Nem ígérkezett azonban könnyűnek az USA elleni meccs, mert ellenfelünk hatalmas önbizalommal várta a találkozót, s erre minden oka meg is volt a szerbek 10-5-ös kiütése után. Az amerikai csapat elsősorban védekezéséről volt híres ezen az olimpián, ám Terry Schroeder fiainak hamar rá kellett döbbennie, hogy ami eddig működött, az ezúttal csődöt mond. Ez persze leginkább a mieinknek volt köszönhető, akik szenzációs támadójátékkal rukkoltak elő az első negyedben, a dolog egyetlen szépséghibája viszont az volt, hogy ugyanezt megtették az amerikaiak is, így két és fél negyedik teljesen kiegyenlített volt a mérkőzés.
Ekkor azonban tempót váltott a magyar csapat, melyben a csereként beálló Szécsi bravúrt-bravúrra halmozott, s a jó védekezésből bátran indíthatta támadásait együttesünk, melyek pontosabbak voltak, mint a legjobb svájci óra. Kilenc-kilences állás után sorozatban öt gólt szerzett együttesünk úgy, hogy ellenfele egyet sem, s bár a meccs utolsó "pontja" az amerikaiaké volt, ez már szépségtapasznak is kevés volt, mert végül 14-10 arányban nyert a Kemény-csapat, sorozatban másodszor megvédve ezzel olimpiai bajnoki címét. Szép volt fiúk!

Tizennégy nap, de kivártuk nagy duzzogva, hogy aztán még velőtrázóbb legyen a diadalordítás: MEGVAAAAAANNNNN!

Három medál, kellett nagyon

A diadalordítás természetesen az első olimpiai aranynak, és begyűjtőjének, Vajda Attilának szólt, aki – mondhatjuk – angyali természetességgel lapátolta végig a kenu 1000 méteres döntőt. Jó, a közepén még billegett (látszólag) a léc, mert nagyon elment az üzbég Menkov, de aztán Vajda növelte a csapásszámot, a végén külön párbajt vívott a címvédő spanyol Callal, de győzelméhez kétség sem férhetett: egy hajóhossz akkor is egy hajóhossz, ha előtte 1000 métert lapátolnak a sporttársak.
A diadalmas – a pekingi olimpia első magyar aranyát hozó – rajt után bizakodva várhattuk a folytatást, volt is okunk rá: kajakosaink és kenusaink szinte minden számban éremeséllyel vághattak a finálénak. Ehhez képest (de csak ehhez képest!) pici csalódás a Kammerer-Kucsera páros ötödik helye (ha volt szám, amiben biztos éremmel számoltam, az 1000 méter kajak kettes – a másik "befutóm" az 500, holnap, szintén velük, meglátjuk, bizakodjunk).
Nem hibáztak viszont a lányok – külön pech, hogy van/volt egy náluk jobb, erősebb, gyorsabb hajó –, a Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Janics Natasa kajaknégyes ezüstöt érdemlő teljesítménnyel vette az 500 méter akadályát. A Dunaferr ászát, Szabó Gabriellát is az egységben tudó kvartett Németország mögött ért célba – és bár korábban aranyesélyt emlegettünk, ezúttal szomorú szívvel be kellett látnunk: ez volt a realitás.
Messze túlnőtt viszont a realitáson a Kozmann György, Kiss Tamás 1000 m-es kenupáros teljesítménye: a Kolonics György tragikus halála után összeállt egység emberfelettit húzott Sunji surranópályáján – végül minden várakozást felülmúlva bronzérmet szerzett a szám döntőjében! (Fontos és szép sportvezetői gesztus, hogy a váratlan medált kiharcoló páros tagjai az arannyal egyenértékű jutalmat kapnak a csapatvezetéstől.)
A bravúr sajnos elmaradt a férfi kajaknégyesek versenyében is: a döntőbe került magyar egység (Sík Márton, Beé István, Vereckei Ákos és Bozsik Gábor) így is pontszerző, ötödik helyen zárta a döntőt. Folyt. köv. holnap – hitünk szerint még több éremmel.

Előbb félelem, aztán káprázat

Már a döntő volt a tét vízilabda-válogatottunk számára is, és aki egyrészt látta az Ebt-, másfelől végigkövette a lányok balszerencsés elődöntőjét Ausztrália ellen, az félelemmel telve várhatta a Montenegró elleni összecsapást. Az ellenfél erős, rutinos ex-jugó alakulat, durvák, fineszesek, és mire kettőt pillantunk, vagyis az első játékrész végére egygólos fórt vív ki válogatottunkkal szemben (3-4).
A folytatás maga a tömény borzalom, itt semmi sem sikerül, a magyar kapunál minden, de durva, már 3-6, és semmi jele, hogy felébrednének Kásásék. Aztán persze mégis, Szécsit Gergely váltja a háló előtt, magára talál a védelem, és bár a félidőre megmaradt a sovány feketehegyi előny, milyen más az egy gól, mint a három (6-7).
A harmadik etap hozza a valódi fordulatot, előbb kiegyenlített a Kemény-legénység, Madaras Norbert kétszer is bevette az ellenfél kapuját, s ezzel fordított, majd Varga Dénes is betalált – két góllal vezetünk, hebeghettünk az ég felé pillogva (9-7). Innen pedig már nem adta ki az irányítást a kezéből válogatottunk – a rutinróka Uskokovics ugyan tartotta a lelket csapattársaiban, de amikor Gergely fogta a montenegrói büntetőt, már lényegében mindenki tudta: meglesz a meccs.  És bár egyszer még beérte csapatunkat az ellenfél, a végjátékban két gólt hintett válogatottunk a trónkövetelőknek – 11-9 a vége, irány a döntő!
Ahol – óriási meglepetésre – az Egyesült Államok együttese várja Benedekéket: az amerikaiak ugyanis, nincs rá szebb kifejezés, víz alá nyomták a favoritot: 10-5 arányban maradtak alul a szerbek, az USA húsz év után először játszhat finálét; ezúttal azonban velünk!

Öttusa: reménytelenül

Miközben érdekességek és földöntúli izgalmak egész sorát kínált a sport szerelmeseinek Peking (az a férfiröplabda elődöntő az Egyesült Államok és Oroszország presztízscsatájával, meg a kézis harcok, az atlétikáról most ne is beszéljünk), nekünk a fentiek mellett egy tényező maradt – ma került sor ugyanis a női öttusa viadalára. Nos, a korábban – nota bene évtizedek óta – magyar sportágként  emlegetett sorozat tüze jelentősen mérséklődött mifelénk, hogy egészen finoman fogalmazzunk: a férfiak tegnapi bukdácsolása után ma a lányok is mélyen tudásuk alatt teljesítettek.
A lövőszám után még bőven meccsben maradt a címvédő Vörös Zsuzsanna, s Gyenesei Leila teljesítményére sem lehetett panasz, ám a vívás mindkét magyar indulót a reménytelenség poklába taszajtotta. Az athéni bajnok csak szenvedett, Gyenesei sem parádézott a páston, így az utolsó számokban már csak az eredmény kozmetikázására futotta. Végül Vörös Zsuzsanna a számára is csalódást keltő huszadik, Gyenesei Leila a huszonnegyedik helyen végzett – mi meg találtunk még egy sportágat, ahol újra lehet(ne) kezdeni az építkezést.
Mindez azonban nem veheti a jókedvünket: a mai mérleg összességében egyértelműen pozitív – hála a kajak-kenusok szép szereplésének és a pólósok szép diadalának! Örüljünk velük – és szurkoljunk nekik tovább, teli torokból.

Bizakodva vártuk a pekingi olimpia újabb versenynapját, hiszen több olyan sportágban is érdekeltek voltunk, ahol "kinézhetett" egy-egy kiugró eredmény;  öttusában egyértelműen éremesélyeként vártuk a döntőt, míg női vízilabdázóink a bronzmeccsen bizonyíthattak – nem is beszélve kéziseinkről, akik az oroszok ellen harcolhatták volna ki a döntőbe jutást. Aztán jött a fekete leves: egyik sem sikerült.

 

Bukásra ítélve

Öttusázóink szereplésétől sokat vártunk az olimpia előtt, s bár a hölgyek versenye még hátravan, a fiúk alaposan befürödtek, igaz nem csak saját hibájukból. A lövészet és a vívás után még Horváth Viktor és Balogh Gábor is viszonylag elfogadható helyen állt, ám a lósorsolás nem hozott nekik szerencsét, mindketten olyan harcos pacit kaptak, amely inkább volt makacs, mint engedékeny, s előbb Balogh, majd Horváth is bukott – értékelhetetlen teljesítménnyel fejezve be ezzel a harmadik tusát.

Ezzel ráadásul eldőlt az is, hogy már a pontszerző hely megszerzése is hatalmas bravúr lenne számukra, ami nem is sikerült – végül Horváth a 19., míg Balogh a 26. helyen fejezte be a viadalt.

Önbüntetés

A végül olimpiai bajnok hollandok elleni idegőrlő elődöntő után a bronzéremért játszhattak női vízilabdázóink, méghozzá azzal az ausztrál csapattal, amellyel a csoportmeccsek alatt döntetlent értünk el, így az izgalmak ezúttal is garantáltak voltak.
Aztán tettünk arról, hogy ez így is legyen, de ezért megint csak magunkat hibáztathattuk. Mert bár az auszik kezdték jobban a meccset, a folytatásban minden simán ment, jól támadva, s kiválóan védekezve nemcsak fordítottunk, hanem 6-3-as vezetésünknél egyértelműen kézben volt a meccs. Talán a lányok is elhitték ezt, hiszen a harmadik negyedben teljesen leblokkolt csapatunk, így ellenfelünk felzárkózhatott, s az utolsó felvonásra maradt a döntés. Itt egy-egy gólt értek el az együttesek – az ausztrálok, egy véleményes emberelőnyből lőtt góllal egyenlítettek, szerencsélenségünkre mindössze nyolc másodperccel a meccs vége előtt -, így következhetett a hosszabbítás.
A ráadás során az orosz játékvezető keze finoman szólva is az ellenfél felé hajlott, de hiába játszott többször is emberhátrányban csapatunk, a véghajrában ezúttal nekünk sikerült döntetlenre menteni az állást, így a büntetők döntötték el a bronzérem sorsát. Hiába fogta azonban ki Horváth Patrícia az első két ausztrál ötméterest, ezzel sem tudtunk élni, mert a mieink közül hárman is hibáztak , 12-11 a véges – sajnos nem ide: ez a bronz is elúszott.

És persze megint: lehetünk dühösek a bírókra, de valljuk be,  legalább magunknak: amely együttes háromfás előnyt lead, majd három ötméterest is elront egy ilyen kiélezett szituációban (miközben kapusa megment két büntetőt!), az nem is érdemel győzelmet. És ez pláne, fokozottan, hatványozottan így van, ha a ét egy olimpiai medál.

 

Semmi nem sikerül

Na majd a női kézisek bejutnak a döntőbe, gondoltam magamban a pólósok elcsúszott bronzcsatáját követően, mondván, a románok elleni pazar játék után csak jól lehet játszani, s egy fáradt orosz csapat ellen ennek elégnek kell lenni a sikerhez.

Alaposan elnéztem a rajzot, mert Görbiczék játéka nyomaiban sem emlékeztetett a románok elleni ámulathoz – sőt.

Katasztrofálisan kezdtük a meccset, sorozatban hagytuk ki a heteseket, ziccereket, olykor egymáshoz sem tudtuk passzolni a játékszert, így az oroszok minden különösebb erőlködés nélkül ugrottak meg nyolc (!) fával. Ugyan a félidő végéhez érve visszajöttünk ötre, ám ahhoz, hogy végül mi örülhessünk, hatalmas változásra volt szükség (9-14).
Ez meg is jött, méghozzá a védekezésünkben, amely egészen kiváló volt a második felvonásban, ám a már-már szánalmasan nevetséges kategóriába sorolható támadójátékunk tönkretette a hátsó traktus teljesítményét. Sajnos Görbicznek egyáltalán nem ment a játék, és ezúttal rajta kívül sem volt olyan játékos, aki átlendíthette volna a holtponton a csapatot. Ennek ellenére még így is ott volt az esély a felzárkózásra, ám hiába jöttünk fel három fára, újból következtek a gyermeteg, olykor  szó szerint a serdülőmeccsek botlásait idéző hibák -  a véghajrá már izgalommentesen alakult, 22-20-ra nyertek az oroszok,.

Akik így a norvégokkal meccselhetnek az aranyért, míg a mieink azzal a koreai csapattal nézhetnek újra farkasszemet, amely a közelmúltban már egyszer tönkreverte a Hajdu-tanítványokat.

Nem lesz könnyű – és most nagyon puhán fogalmaztam.

Két sportágban voltunk igazán érdekeltek a pekingi olimpia tizenkettedik játéknapján, s bár kajak-kenuban természetesen kiváló szereplést vártunk el versenyzőinktől, addig az asztaliteniszezőknél inkább a jó sorsolásban és egy-egy bravúrban bízhattunk.

Remek kilátások!

Kajak-kenuban ma került sor a középdöntőkre, ahol két egységünk volt érdekelt. Benkő Zoltán az egyesek 500 méteres futamában volt érdekelt, s végül hatalmas csatában, de megszerezte futamának harmadik helyét, s ezzel bejutott a fináléba.
Így tett a Kozmann, Kiss kenu kettős is; megjegyzendő, hogy a fiúkra Kolonics György tragikus halála miatt dupla teher hárult, az újdonsült páros azonban elbírta ezt a lelki ballasztot, s középfutamában a második helyet megszerezve biztosította helyét a fináléban. A folytatást illetően minden ok adott a bizakodásra – Kozmannék esetében például a mezőny nagyon erős, így is adódik esély az éremszerzésre (nagy kérdés, mennyire teszi görcsössé a sportág képviselőit, hogy immár nem is elsőrendűen, de csaknem kizárólagosan őlük várják/várjuk a "magyar aranyálmok" beteljesedését).

Csak részsikerek

Mindössze egy napig tartott asztaliteniszezőinknek az olimpia, igaz, sokkal többet ezúttal nem is nagyon várhattunk a csapattól. Bár Tóth Krisztina és Póta Georgina révén akadt két nagyágyúja is az együttesnek, azt azért sejtettük, hogy Kínában nem sok lapot osztanak ebben a sportágban az európaiak számára.
Így volt ez most is, mert hiába jutott be a harmadik fordulóba Póta és Tóth is, egyiküknek sem sikerült a legjobb tizenhat közé verekednie magát. Lovas Petra számára már az első fordulóban véget értek a küzdelmek, míg Jakab János hiába fordított a nyitómeccsén háromszettes hátrányból, a második etap már túl nagy falatnak bizonyult számára – így ő is hamar elköszönt a mezőnytől.

Bolt nem viccelt

A nemzetközi mezőnyre térve nem hagyhatjuk ki az atlétikai viadalokat, ahol a nap talán leginkább várt fináléja a 200 méteres síkfutás döntője volt – és az az égető kérdés, hogy a jamaikai Usain Bolt a 100 méter után a hosszabbik sprintszámban is képes lesz-e a világcsúcsdöntésre. A jamaikai csodafutó ezúttal sem hagyott kétséget, hogy ki a világ leggyorsabb embere: szenzációs világcsúcscsal nyerte újabb fináléját, amivel egyben történelmet írt: az olimpiákon eddig még soha nem akadt olyan sprinter, aki a 100 és 200 méteres síkfutást is világcsúcscsal nyerte volna.
A férfiak kézilabda és kosárlabda küzdelmeiben is kialakultak az elődöntők. Az egyetlen komolyabb meglepetést a világbajnoki ezüstérmes lengyel kézisek búcsúja jelentette az izlandiak ellen, ám a többiek igazolták a papírformát – a spanyolok Izlanddal, míg a horvátok a franciákkal játszhatnak a döntőért. A kosarasok küzdelmeiben az eddig hibátlan USA Argentína nemzeti együttese ellen, míg a spanyolok a házigazdákat kiejtő Litvániával nézhetnek farkasszemet a döntőbe jutásért.
Lesz még izgalom bőven.

Idegbajos, izgalmas nap elé néztünk a nyári olimpiai játékok újabb napján, melyen bőven volt dolga a magyar küldöttségnek. Elsőként magyar idő szerint negyed kilenctől a női kézilabda válogatottnak szurkolhattunk, mely a torna egyik titkos esélyesének kikiáltott román válogatottal nézett farkasszemet a legjobb négy közé jutásért.

Öröm a teremben

Bár a Tadici-gárda és a román közvélemény is a meccs hatalmas esélyesének kiáltotta ki magát, erről szerencsére elfelejtették értesíteni a mieinket, akik hatalmas elánnal vetették magukat a küzdelembe, s az már az első percekben kiderült, hogy ezúttal teljesen más mentalitású magyar csapatot láthatunk, mint az oroszok, valamint Dél-Korea ellen.
Már az első félidőben fölényben játszott a magyar csapat, melyben Vérten, Kovacsicz és Ferling is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, s hiába kevergették védekezésüket a románok, mindenre volt válasza Hajdu János együttesének, melyre csak az emberelőnyös helyzetekben tudtak felkapaszkodni a románok, egyenlő létszámban nagy volt a mieink fölénye (16-14).
A második játékrész elején pillanatok alatt megléptünk hat fával, s bár innen még egyszer felkapaszkodott háromra ellenfelünk, a folytatásban befűzte az oktatófilmet csapatunk. Hajdu János időkérése után Pálinger lehúzta a rolót, Ferling, Kovacsicz és a többiek szétcincálták a román védőfalat, s bő tíz perccel a meccs vége előtt már kilenccel vezettünk. A románok óriási hajrába kezdtek, ám kettős emberelőnyben sem tudtak négy gólnál jobban felzárkózni (34-30), így a magyar csapat, borítva a papírformát, kiváló játékkal jutott be a legjobb négy közé, ahol a franciákat négyszeri hosszabbítás után legyőző orosz válogatott ellen küzdhet meg a fináléba jutásért.

Bánat a medencében

Nagy feladat várt női vízilabdázóinkra is, akik a hollandokkal meccseltek az elődöntőben, s jó előjelekkel várhattuk a találkozót, hiszen idén négyszer is győztünk ellenük, ráadásul a csoportküzdelmek nyitófordulójában is sikerült legyőzni mai ellenfelünket. Ezúttal sajnos nem, a legfontosabb csatában ugyanis alulmaradtunk. Nem indult rosszul pedig a mérkőzés, mert két gyors találattal nyitott együttesünk, s bár még ebben a negyedben szépítettek a hollandok, még így is nekünk állt a zászló.
A második negyedtől viszont nagyot változott a játék képe. A mieink támadásban és védekezésben is alaposan visszaestek, miközben a nagy önbizalommal játszó tulipános hölgyek sorozatban lőtték át a magyar zónát, s egyértelműen átvették az irányítást. Hiába cserélt kapust Godova Gábor, hiába próbálta időkéréssel felrázni lányait, nem játszott jól a magyar csapat, s bár a véghajrában még támadhatott volna az egyenlítésért, a kulcspillanatokban a játékvezetők sem nagyon kedveztek nekünk, így végül 8-7-es holland sikerrel ért véget a találkozó. Mivel a másik ágon az Egyesült Államok egy góllal legyőzte az ausztrálokat, így a csoportmeccsek után ismét találkozhatunk utóbbi együttessel, ám a tét ezúttal már az olimpiai bronzérem lesz.

Kovács gálázott, Fazekas nyolcadik

Az ötszáz méteres előfutamokkal folytatódott a kajak-kenu szakág küzdelemsorozata, melytől a tegnapihoz hasonló jó szereplést vártunk versenyzőinktől. Ezúttal is hat egységünk volt érdekelt, s hárman azonnal be is jutottak a fináléba, míg az ötszázas csapat másik fele a középdöntőben folytathatja a harcot a döntőbe jutásért. Ahogy vártuk, Kovács Katalin egyesben, valamint Janics Natasával együtt, párosban is oktatta a mezőnyt, s a Kammerer, Kucsera kettős sem hibázott az előfutamban, ők is biztosan jutottak tovább.
Vajda Attila ugyan csak a negyedik helyen végzett előfutamában, de a magyar kenus így is bejutott a középdöntőbe, ahonnan a szintén középdöntős kajakos, Vereczeki Ákossal egyetemben, minden esélye megvan a további előrelépésre. A Sáfrán-testvérek sem okoztak csalódást, s hatodik legjobb idővel jutottak a középdöntőbe, s mivel az élmezőny rendkívül szoros, biztos nagy harcot vívnak majd a döntőbe jutásért.
Nehézatlétáink közül Fazekas Róbertért szoríthattunk, aki négy évvel athéni doppingbotránya után, az utolsó pillanatban kvalifikálta magát a nyári játékokra, ahol egyedüli magyarként túljutott a selejtezőn, s bejutott a legjobb tizenkét versenyző közé. Bár aranyat nem várhattunk tőle, mindössze nyolc hónapos felkészüléssel a háta mögött végül kiválóan versenyzett, a nyolcadikként fejezte be a viadalt, ami az előzményeket figyelembe véve bizony hatalmas eredménynek számít.

Viszonylag nyugodt nap elé nézett a magyar olimpiai csapat, ugyanis szinte csak a kajak-kenusokért kellett ma szorítanunk, akik számára az előfutamokat inkább amolyan bemelegítésnek vehetjük, mintsem komoly erőpróbának.

Esélyeshez méltón

Olimpiai aranyaink egyik legfőbb reménységei nem is okoztak csalódást első versenynapjukon, s szinte mindannyian hozták azt, ami elvárható tőlük. Az 1000 méteres számokban mind a hat futamban érdekeltek voltak a mieink, s négy egységünk egyenes ágon jutott a finálékba, míg két számban a középdöntőből tehetik meg ezt versenyzőink. A kajak egyesben Benkő Zoltán a második helyen végzett futamában, s ahogy a Kozmann, Kiss páros, úgy számára is a középdöntőből kellet teljesíteni a döntőbe jutást.
A kenu egyeseknél a kamikaze-fílingre címeres fejdíszével is erősítő Vajda Attila simán nyerte futamát, s így tett Kammerer, Kucsera kajak kettős, valamint női kajak négyesünk is: előbbiben Szabó Gabriella révén egy dunaferres versenyzőnek is szoríthattunk. Ugyan "csak" a második helyen végzett futamában a férfi kajakosok négyese, ám ezúttal ez is finálét ért – itt azonban nem lesz túl egyszerű a képlet az aranyért: ahogy az előfutamban, a döntőben is hatalmas harcra lesz kilátás Vereczkeiéknek a német hajó legénységével szemben.

 

 

 

Hajók után irány az uszoda: vízilabda válogatottunkaz acélosnak éppen nem nevezhető Kanada gárdája ellen ugrott medencébe, hogy aztán néhány perc eszméletvesztés – 0-1 arányban a derék tengerentúliak vezettek! – után megrázza magát a Kemény-legénység: bár akadt csiszolnivaló a mieink játékába, egy apró megingást nem számítva nem férhetett kétség a magyar győzelemhez.

A vége 12-3, amibe még az is belefért, hogy a harmadik etapot az ellenfél húzta be 2-1-re – válaszul a mieink a végjátékban ötöt pakoltak a kanadai kapuba, így igazolva a magyar zászéókkal, síppal-dobbal "hazai hangulatot" produkálópublikumnak, hogy ijedelemre nincs ok.

A találkozó, pontosabban a győzelem fontos hozadéka a biztos, helyenként szemre is roppant tetszetős/látványos játék mellett, hogy fiaink egyenes ágon, további meccsterhelés nélkül lettek elődöntősök – egy ilyen kiélezett erőpróba-sorozatban a rövid pihenő még nagyon-nagyon sokat érhet.

 

Tóthnak nem sikerült

A víz után szárazföld: a Madárfészekben folytatódott ugyanis az atléták küzdelemsorozata, amelyben mi is érdekeltek voltunk – ezúttal a kameruni színekben induló dunaújvárosi Tóth Georgina révén. Aki kihagyta korábbi híradásunkat, annak most meséjük el: a Rudas egykori tanulója kalapácsvetésben indult, ám nem sikerült túl jól számára a selejtező – sajnos elfogta az "olimpiai láz", mindhárom kísérletét elrontotta, így kiesett a további küzdelmekből. Bár a döntőre eredetileg sem volt túl sok esélye, egyéni legjobbjával a tizenharmadik helyet azért megkaparinthatta volna – ám ez most nem sikerült.
Nem úgy a hölgyek rúdugró számában az orosz Jelena Iszimbajevának, aki immáron 24. alkalommal döntötte meg a világcsúcsot, s természetesen esélyeshez méltó versenyzéssel nyerte a szám döntőjét, ahol rajta kívül még két orosz versenyző állhatott a dobogóra.

Égtek a németek

Atlétika után nyergeljünk át a csapatsportokhoz – és kezdjük egy méretes meglepetéssel: immár biztos ugyanis, hogy kézilabdában és kosárlabdában is a németek vehetik át az olimpia lúzere díjat

Azok után, hogy tegnap a világbajnoki bronzérmes német női kézicsapat csoportutolsóként kiesett a további küzdelmekből, ma a férfiaknak is sikerült véghezvinni a kétes bravúrt: Dánia nagy küzdelemben ugyan, de vitathatatlanul és megérdemelten legázolta a világbajnoki címvédőt – így immár ők sem szólhatnak bele az érmes helyezések sorsába.
Titkon éremesélyesként utazott Pekingbe a Dirk Nowitzkivel felálló német kosárcsapat is, de ahogy a kézisek, ők is idő előtt csomagolhattak. A továbbjutáshoz ugyanis a toronymagas esélyes amerikai együttest kellett volna megverniük, ám még megszorítani sem voltak képesek az egyre inkább a legendás Dream Team-re hajazó alakulatot  – a biztos nagyon fájó 106-57 után csoportjuk ötödik helyén végeztek, s ők is búcsút mondhattak pekingi álmaiknak.